Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szeretet ünnepe...

 "A szeretet egy olyan meg nem fogható különleges dolog, önzetlen jó akaratban megnyilatkozó érzelem, amely annál jobban gyarapodik, minél többet nyújt magából, minél „tékozlóbb”, annál gazdagabb lesz –, ő maga. Álljunk meg tehát e bensőséges, szent ünnepen egy kis időre, hogy meggyőződhessünk róla, tudunk-e tiszta szívből szeretni tudunk-e, örülni egymásnak és ha igen, akkor más dolgunk nem lehet a világon, küzdeni a legnemesebbért: egymásért."

 

Amikor leülök, hogy megosszam gondolataimat, rengeteg minden szeretne felörni, és annyira hirtelen jönnek a gondolatok, hogy megtorpanok, mert egyszerre azt érzem, hogy túl sok lenne. Aztán kicsit felállok, elterelem másra a gondolataimat, majd összerendezgetve visszaülök és megpróbálom leírni...

Karácsony...

Mindenkinek más. Nap mint nap beszélgetek erről az ünnepről és szinte mindenkit megérint, kit előbb, kit később, de mire "kell", mindenkihez megérkezik. Az érzés. A hangulat. A varázslat.

A mostani karácsony más lesz, mint vártam. Sajnos, pedig nem rajtam, rajtunk múlik, múlt. És ez az ami elindította a gondolataimat, mert mi a bűne egy szülőnek, amiért a gyermekei annyira ellenségessé váltak, hogy tiizenegy hónap alatt EGYSZER SEM emelték fel a telefont, írtak smst, emailt vagy üzentek akár füst jellel is. Mert mi a bűne a szülőnek, akinek a gyerekei nem szólnak hozzá, pedig ezen gyermekek csak kizárólag az apjuknak köszönheti jólétét. A mindennapi luxusát, a mindennapi nyugalmát, a mindennapi létét. Kizárólag, csakis egyedül az édesapjának. Annak az embernek, akinek az  a legnagyobb bűne, hogy el mert válni a feleségétől. ÉS meri havonta fizetni a tartásukat. Szó nélkül tűrni a beszólásaikat, a rágalmaikat, a fennköltségüket, a hálátlanságukat. 

Karácsony...

Az ötödik közös karácsonyunk. Az első, amikor gyerekmentes. Fordított arányos, ahogy telik az idő, úgy nő a hálátlanság, úgy nő a harag, a gyűlölet. Úgy felejtik el a jó dolgokat, a közös múltjukból és úgy táplálják a haragjukat, a fájdalmukat. Ahogy telik az idő, egyre kevésbé szeretik már az apukájukat, és annál jobban zúdítják rá a hazugságainkat. Ahogy telik az idő, úgy lesznek egyre szánalmasabbak, mert ahogy telik az idő, a pénzéről viszont nem mondanak le, egy fillérről sem. Annyira azért még nem haragszanak....

Karácsony....

Csak egy telefon...

Karácsony...

Számadás. Magunkról, magunkért, magunk miatt. Senki sem hibátlan, senki sem tökéletes és senki sem áll a másik felett. Pláne nem az akit eltartanak. Jól tartanak, nagyon-nagyon jól tartanak. Nagyon-nagyon jól tart az édesapja. Nem engedheti meg magának ezt a luxust. Ezt nem, ez a luxus nem az ő kiváltsága. Karácsonykor magunkba kell néznünk. Itt az újabb lehetőségünk arra, hogy rendezzük a rendezetlen dolgainkat. Ilyenkor sokkal egyszerűbb, sokkal könnyebb. Minden lépés, amivel közelítünk, könnyebbé tesz minket is.. Mert ilyenkor a szeretet adja magát, jön, egyszerűen és könnyedén. És mindent megold. Még mondani sem kell sokat, sajnálom, csak ennyit. Vagy még ezt sem, hagyni, hogy kijöjjön a tüske. Megölelni azt az embert, aki mindent biztosít, akinek köszönhető, hogy tanulhatunk, hogy álmodozhatunk. Megölelni, megsimogatni, mert csak köszönni lehet neki, hogy vagyunk, hogy tizenhat évig helyt állt mellettünk, hogy az elmúlt öt évben semmiben nem szenvedtünk hiányt, hogy az elmúlt öt  év alatti  megalázásainkat és szándékosan okozott fájdalmainkat félreteszi, és megbocsát..., mert szeret minket, még így is, mert a karácsony az a szeretet, a megbocsátás, neki is.

Karácsony...

Mit hozunk otthonról. Mit tanultunk meg otthon, mit mutatnak nekünk, hogy kell szeretni. 

 

Ezért csak egyetlen egy ember felelős...