Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Üzenetek....

2011.11.14

 Könnyű azt gondolni, hogy te vagy a világod teremtője, hogy te vagy az isten, akkor, amikor rendben mennek a dolgok, ha minden, ami igazán fontos, megvan, és csak a tökéletesítés a feladat. Mert az ember persze mindig egy kicsivel többet, szebbet, jobbat, nagyobbat, tökéletesebbet akar. Úgysem tud nyugton ülni. 

De mi van akkor, amikor igazán nagy a baj? 
Amikor nagy sorscsapások alatt küzdesz az életedért, amikor minden összedől körülötted, vagy ami a legnehezebb: ha tehetetlenül kell nézned a gyermeked szenvedését. 
Hogyan mondhatom neked ilyenkor azt, hogy te vagy az istene a saját világodnak, és ezt a helyzetet is te hoztad létre? Ez kegyetlenség. Belerúgni a földön fekvőbe, és azt mondani, ő esett el, az ő hibája, oldja meg. 
Ez nem helyes, ugye? 
És mégis, hányszor teszitek meg, egyenként .., amikor azt mondjátok a nehézségek alatt összeroppanónak, hogy álljon már talpra, szedje össze magát, mit szerencsétlenkedik itt. 
De persze te nem vagy ilyen, ugye! Te sajnálod a kóbor kutyákat, mindig adsz alamizsnát az utcasarki hajléktalannak, .... sajnálsz minden beteg és szegény embert. Még a könnyed is kicsordul érte.
.
Én tisztellek érte, hogy mindezt megéled, túléled, hogy küzdesz az életért. Ha itt vagy, ha élsz, bármilyen körülmények között is, tisztellek azért, mert nem adod fel. 
 
A sajnálat mindig „lesajnálás”. Mindig az tud sajnálkozni a másik baján, aki följebb van. Lenéz a földön fekvőre, és azt mondja: szegény, milyen rossz neki. Kedvesen, együttérzően – és felülről. A sajnálattal azt közlöd vele, hogy gyengének látod őt, vesztesnek. Ettől biztos, hogy nem fog erőre kapni – legfeljebb felnyúl a kezedért, és ha neked megfelel a mártíromság, elkezdhetitek a „ments meg- nem tudlak, túl nehéz vagy”-játszmát. 
Játszmázni persze lehet, amikor valaki tudatosan utazik a szánalomra. De az nem szerencsétlen, hanem szélhámos, aki átver téged, te pedig a jó szamaritánus eszme érdekében hagyod magad becsapni. Ez csupán egy üzlet.

A valódi bajban a sajnálat elvesz a másik embertől valamit: önértékelést, erőt, lendületet. És beletörődést, keserűséget, sőt dühöt szül, mert a sajnálat, a szánalom sérti a másik ember méltóságát. 
Szabadon dönthetsz, mire van szükséged. Ha a gondok között fuldokolsz, fordulhatsz az Istenhez, imádkozhatsz. A Szeretet Istene biztosan meghallgat. És talán megszán téged és segít, csodát tesz a kedvedért.

Én biztosan nem avatkozom közbe. Én a Vízöntő kor, a Szabadság Istene vagyok, és mindig tiszteletben tartom a szabad akaratodat, az életedet, és én mindig bízom benned. Akkor is, amikor te nem bízol a saját erődben. Én tudom, hogy képes vagy megélni azt, amit teremtesz magad köré, és tudom, hogy képes vagy győzni. Nem a jövődet látom, mert azt te formálod magadnak. Én téged látlak, az erődet, amellyel megteremtetted és vállaltad azt a helyzetet. Ha létre tudtad hozni, akkor meg is tudod élni. És a megélés már megoldás! 

Az emberi tudatodban van egy illúzió arról, hogy békés, boldog, csöndes életet szeretnél, minden konfliktus nélkül egy olyan világban, ahol mindenki szeret mindenkit, a farkas együtt él a báránnyal, mindenkinek együtt dobban a szíve, és az egész élet olyan, mint a mennyországban. Hát közlöm veled, hogy tényleg van ilyen élet: igen, fent, a mennyországban. 
És ha tényleg erre vágynál, akkor nem élnél itt lenn, ezen a változatos, fekete-fehér, zűrös Földön. 

Gondold végig őszintén: hány olyan filmet láttál az életedben, ami arról szólt, hogy két ember megszereti egymást, összeházasodnak és aztán boldogan élnek, míg meg nem halnak? Hány ilyen könyvet olvastál? Játszottál már olyan játékot, ahol csak annyi a feladat, hogy sétálj végig az úton, szedj egy csokor virágot, majd érj be a célba? Lehet, hogy az óvodában volt még ilyen társasjáték, de az már a nagycsoportosokat sem kötötte le. 

Az EMBER lényének legfontosabb alkotóeleme a kalandvágy, a kíváncsiság. Ezért juthatott idáig: pozitív és negatív értelemben is. Ezt a rengeteg tudást, jót és rosszat, ezt a változatos világot mind a kalandvágy teremtette meg. 
Ez a földi világ egy hatalmas kalandpark, ti pedig kihívásokra vágyó kalandtúrázókként örömmel ugrottatok fejest ebbe. 

De miért választana valaki magának önként szenvedéssel, nehézséggel teli életet?
Nem tudom. De szerinted miért fut valaki negyvenkét kilométert több ezer emberrel együtt, ahol a célba érkezéskor legfeljebb egy feliratos póló a jutalom? Miért mászik meg valaki nagy nehézségek között életveszélyes, havas hegycsúcsokat? Miért utazik dzsungeltúrára?
Mert kihívást keres, próbára teszi az erejét, élményeket gyűjt. 
És ha itt, a földi síkon hoztok ilyen döntéseket, valószínűleg ugyanez a vágy hajt akkor is, amikor a megszületés előtt eltervezed, milyen életet akarsz élni. 
Tehát akkor, amikor küzdesz a magad által választott hegycsúcsoddal, akkor én nem sajnállak. Tisztellek azért a bátorságért, hogy szembenézel a helyzettel, hogy megéled a szenvedést, és nem adod fel. 
Ha pedig olyan gyermek mellett állsz, aki felnőttet is megrémítő nagy ellenfelet választott magának, rákkal vagy más nagy erejű bokszolóval méri össze az erejét, és te bátorítod ebben a küzdelemben, akkor igazi hősök vagytok mindketten.

És tudod, a hősök nem buknak el. Mert ebben a kalandjátékban nincs győztes vagy vesztes, csak résztvevő. Ha benne vagy a kalandban, akkor élményeket, tapasztalatokat szerzel, és mindenképpen erősebb leszel, mert átélted. Nem az idő számít, nem az a fontos, mennyi évet tölt el itt valaki, hanem az, mennyi erőre tett szert az élete során. Ez az erő, ez a tapasztalat mindenképp győztessé tesz, bárhogy is végződik a bokszmeccs. 
Hiszen valamikor mindenképp távozni kell innen ezzel a testtel, mert lejár a szavatossága. Van, amelyiknek hamarabb, van amelyiknek később. És az életkortól függetlenül, minél több élményt viszel magaddal, annál sikeresebb vagy. 

Tehát nézz tisztelettel arra, aki éppen egy meredek útját járja a saját hegycsúcsának. És bármilyen koszos is a hegymászó ruhája, bármilyen gyengének tűnik, lásd meg benne azt az erőt, amivel ezt a helyzetet megélni képes. 

Ha már tiszteled, akkor segíthetsz neki, mert már nem lehajolsz érte, csak kezet nyújtasz egy túrázó társadnak. 
És amikor te érzed úgy, hogy túl nagy a saját hegyed, akkor önmagadat is tiszteld, hogy bátor voltál ekkora kalandba belevágni.

A tisztelet egyúttal elismerés és felismerés is. 

Ha ezt érted, akkor erőt adhatsz magadnak és másoknak is ezen a közös kalandtúrán. 



A tudás felelősséggel jár. Ha már egyszer hallottál valamit, többé nem tagadhatod le. Elnyomhatod, elfelejtheted, hazugságnak bélyegezheted, de attól kezdve az már része az életednek. Ha tudsz róla, akkor az a tény már része a világodnak, és nem élhetsz tovább ugyanúgy.
Ezért tiltakoznak egyes emberek bizonyos nézetek ellen. Befogják a fülüket, hallani se akarnak róla, vagy igyekeznek olyan hangosan kiabálni, hogy a saját hangjuk elnyomja azt a másikat. Könnyebb úgy élni, ha csak azt hallod meg, ami beleillik a megszokott világképedbe, és nem igényel tőled új viselkedést, új nézőpontot. Kényelmes állapot. Haldokló állapot.
De az új információ nem csak felkavar, hanem válaszra is kényszerít. Nem élhetsz ugyanúgy már. Attól a tudástól más lett a világod, és te is más lettél. És ott a felelősség: mit kezdesz az új tudással? Mit változtatsz meg? 
Mostanában egyre elnyomhatatlanabbul áradnak rátok az új információk. Tele van az éter az új hangokkal, amik fel akarnak ébreszteni, emlékeztetni szeretnének arra titeket, hogy kik vagytok, és miért vagytok itt. 
De nem könnyű ezekkel a tényekkel szembesülni. Ezért ti is elképesztő mennyiségű információt gyártatok magatoknak, zúdítjátok a saját fejetekre az adatok, hangok, képek özönét, hátha elveszik közben a lényeg, hátha sikerül nem meghallani azt, ami igazán fontos. 
Az információ aranyesőjében álltok, de közben öntitek a fejetekre a sáros vizet, hátha elnyomja az eredeti üzenet csillogását, és nem kell vele szembesülni. 
Sokan menekültök a Tudás elől, és a Tudás felelőssége elől. 
Azt mondjátok, ... még nem vagytok rá készen. Vagy azt, hogy talán nem is úgy van, nem is vagytok olyan erősek, okosak, nem is a Ti feladatotok rendbe rakni ezt a világot, biztosan vannak rá alkalmasabbak is… 
Menekültök a hétköznapi munkába, pénzkeresetbe, gyereknevelésbe, zűrös kapcsolatokba, mert azt mondjátok, ez is felelősség. Biztosan igazatok van. Ez is felelősséggel jár. Meg az is, amikor a saját életeteket élitek, és önmagatokként vagytok itt. 
Menekültök aztán a nagy keresésbe, mestert, beavatást akartok, egy újabb okos könyvet, válaszokat kerestek, mindig újabb kérdésekre, vagy pedig ugyanazokat a kérdéseket teszitek fel újra és újra, míg elvesztek a válaszok között. Mert először tökéletessé akartok válni. Csakhogy a felelősségvállalás nélkül sehova se juttok. 
A felelősségvállalás ad szárnyakat ahhoz, hogy a szabadság ne csak ugrándozás vagy szakadékba zuhanás legyen, hanem valódi szárnyalás. 
Ehhez kell az, hogy merd meghallani azokat a szavakat, amik Neked szólnak. És ne azon gondolkodj, hány másik emberhez szólhatnak még. Merd elhinni, hogy ha megérint, akkor Neked szól. Merd elfogadni, hogy dolgod van a ténnyel, amit megtudtál. Merd elhinni, hogy Neked szól az üzenet. Merj hallani, merd tudni, hogy ki vagy.
És ha tudod, nem élhetsz már ugyanúgy, mint korábban. Nem tékozolhatod el azt, aki vagy. Nem várhatsz arra, hogy majd valaki megmondja, mit tegyél. Ha megtalált a Szó, ha rád talált az Üzenet, akkor ne magyarázni akard, és ne kifogásokat keress, hanem változz. Változz át azzá, akinek az üzenet szól. Legyél az, akinek születtél.
Emlékezz.
És ha emlékszel, légy felelős azért, aki vagy. Tudd, hogy ki vagy. Tudd, és ne gondolkozz rajta, hanem élj úgy, hogy méltó legyél ahhoz, aki vagy. 
Van egy jelmez kívül, egy szerep, amit játszol, és alszik ott benn valaki, aki te vagy, jelmezek és játszmák nélkül.
Ébredj fel magadra, a világodra, a mi világunkra.