Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


modern mese 13.folytatás

2010.07.13

A kezdeti zavarodottság, a kezdeti bizonytalanság, a kezdeti értetlenség, a kezdeti pánik, a kezdeti újtól való félelem, ahogy telt az idő, mind hátrébb szorult, egyre jobb lett a közérzet, a hangulat. A mindennapokban attól még jelen volt a gyermekek hiánya, napi szinten a fájdalom, ahogy pusztult bele az ember. Anna nagyon sajnálta Milánt, és egy bő hónap után kérte, hogy gondolkozzon el nyugodtan a dolgokon, mérlegeljen és dönthet nyugodtan úgy is...de annyira rossz a szenvedését látni, a szomorúságát, biztos van megoldás....

Hát nem. Nem volt már más megoldás. Lenke fel-fel hivogatta különböző ürüggyel, hogy veszekedjen,hogy kioktassa, hogy számonkérje, és végül a kutyával jött, vidd el magadhoz!....És amikor egyik alkalommal elment a fiukhoz Milán, lepattant a zárról, Lenke lecseréltette az egyik barátjukkal. Nem idegennel, baráttal. És ez is természetes volt a gyerekeknek, pedig Milánnak még rengeteg dolga volt abban a házban, főleg a gyermekei, és nem beszélve arról, hogy minden közös volt, addig...

Elég furcsa módját választotta a férje visszaédesgetésének, vagy ha nem akarta, hogy visszamenjen, miért erősítette a fiukban, hogy apának vissza kell jönnie. Furcsa gondolkodás, nagyon..."Azzal akarom, hogy belerugok és megalázom folyamatosan, mindenhol, mindenki előtt, főleg a gyerekei előtt. Mert ő az enyém és most elvették a játékomat...."

Ahogy Annával is tette a Béla. Szaladt fűhöz-fához, kavarta a saját maga által gyártott mocskot, megkereste Anna rokonait (ebben is hasonlítottak egymásra Lenkével), barátait, vendégeit, régi osztálytársait, minden olyan fontos embert, akire "rátartozott" a magánügyük, aki nem értett egyett, vagy csak ki akart maradni, az furcsa ember lett, annak már legközelebb nem is köszönt, mert ha a bartátai nem fordultak el Annától, már csak "olyan" emberek lehettek. És Annát folyamatosan tájékoztatták....

És az Anna barátairól annyit, hogy el nem fordultak Annától, de nem álltak be a sárdobálásba semerről, ezt ki is hangsúlyozták, hogy bár nem kiváncsiak a sárdobálására Bélának, de azt sem felejtik el mit tett Béla, amikor szükség volt rá, és ha Anna kérné, akkor sem lennének vele bunkók, köszönni fognak neki...És Anna erre azt mondta, hogy akkor minden ok, mert azt akarta kérni, hogy mindenkinek szive joga meghallgatni a másikat, de nem kell miatta utálni, mert ez a kettőjük dolga a Bélával, mégha ezt nem fogja fel, akkor is, nem kell beállni a sorba, majd ő tudja, hogy hova teszi magába, és igenis kell köszönni, mert annyi inteligencia már lehet egy felnőttben, hogy normálisan reagál az ilyen helyzetre. És ettől függetlenül volt olyan eset,amikor találkoztak az utcán, és Béla elfordult, köszöntek neki és ő nem fogadta. Még ő, hihetetlen. Ilyenkor azt mondta az Anna barátnője, nem zavarja, majd legközelebb újra köszön, mert ő nem bántotta meg....Aztán próbálkozott a rokonsággal, de mindhiába...Igaz a gyerekekkel eredményt ért el, de milyen eredmény ez? Ettől boldog, hát szegényes a lelke, gondolta Anna. Fel sem fogja mekkora rombolást okoz a gyerekben, sokkal nagyobbat, mint maga a válás okozhat.

És a leggusztustalanabb dolgot is elkövették Béla és Lenke, szövetkeztek Anna és Milán ellen, a gyerekeket felhasználva...

Aztán egyszercsak jött a bíróságról egy idézés, miszerint Lenke gyerektartást akar, amit kap, több mint kétszázezer, az kevés.....ÉS Milán elkezdett gondolkozni és kérdezgette magától, ki ez a nő? Mivé lett? Szerette ez egyáltalán? Csak a pénz, csak az motíválta az utóbbi időben és ez lett az Istene...Eddig is fizetett, miért nem jó igy, bár válni nem akar, jó akkor váljunk is el....ÉS megkezdődött a harc, a hazudozás, a könnynélküli sírás, de legalább meghatotta az előadás a bírónőt, aki teljes mellszélességgel mellé állt és Milán állt szemben három nővel  (Lenke, annak ügyvédnője, bírónő) és megsemmisülve hallgatta, ahogy az a három nő marakodik és osztogatja a fizetését, mindezt a gyerekekre hivatkozva. Hogy vele mi van, ki a fenét érdekelte, bár ehhez kellett a Milán elég töketlen ügyvédje is. ÉS megalázták újfent és kiforgatták, mert a fele-fele tulajdona már csak 25 %-ról indult és sorolhatná Anna, mennyire szánalmas és kicsinyes is tud lenni ilyenkor az ember. Milyen igaza volt a Juci barátnőjének amikor azt mondta, "Anna addig ne mondd senkire, hogy rendes ember, amig nem laktál, nem örököltél vele, és most már hozzátehette, és nem váltál el tőle...".

Végülis örülhet Milán, hogy lakhatott Lenkével, hogy kiszolgálhatta Lenkét, hogy gondoskodhatott a gyerekeikről, hogy a rengeteg pénzt amit megkeresett Lenke "ingatlanjába" fektethette, akarhat mást egy ember, aki ki akar szállni az "idilli" házasságából?

Szóval belement a kizsarolt egyezségbe, mert úgy érezte, hogy felrobban a feje, nézte azt a nőt, akit oly nehezen tudott elhagyni, mert valami még mindig odakötötte akkor, és nézett magába, hogy miért nem lépett hamarabb. Nézett a nőre, akivel közös jövőt álmodott három gyerekkel és egy idegen arcot, egy ismeretlen embert látott, akinek dollár jelek villantak minden egyes mondatnál a szemében. És ült és nézte, hogy sose ismerte igazán és kereste a szép dolgokat, a kellemes dolgokat, amiket az a nő okozott és görcsösen akarta megtartani az utolsó kis halvány kontúrját is, de akkor, ott elillant, minden. Kérdőjelek és kérdőjelek és bánat...

És a következő pofon Lenkétől, amire nem is kellett túl sokat várni, jó fél évre rá, megérkezett a letiltási határozat a Milán munkahelyére, hisz ő egy Rosszapa, aki hiába fizet minden hónapban a megállapodottnak megfelelően, ez kevés, így nincs a világ szégyenpalettáján és a végén még tud valamit kezdeni a megmaradt méltóságával, nem ezt LEnke nem engedheti, bűnhődnie kell, fizessen meg mindenért, mert elhagyta, és gondolják azt róla, hogy nem fizet...ÉS a bíróság nem kérdez, csak tilt....Lehetett Milán bármilyen becsületes, ha a műkönnyes, elhagyott feleség, remegő hangon előad valamilyen mesét...és innen nincs több hitel lehetőség, mert ott a gyerektartás, Milánnál egyszerre két legyet csapott Lenke, gondolta Milán most biztos boldog, az jó, hogy ezzel örömet tudott szerezni Lenke, magának...

A gyerekeket pedig hol engedte, hol hergelte, hol visított a telefonba, hol "engem nem érdekel az a gyerekek dolga" megjegyzése volt, de mindig tudni lehetett, a fiuk a közelben vagy sem, ahogy a Béla esetében is. Annyira hasonló volt minden reagálás, hisz egymásnak voltak tanítói...

Volt olyan is, hogy Milán már nem birta tovább a gyerekek negativ hozzáállását és kocsifordultával visszavitte a fiukat, mert muszáj volt beszéljen az anyjukkal. Elsőre szóba sem akart állni, másodikra a gyerekekkel akarta kidobatni, harmadjára pedig rendőrséget hívott Milánra...Ezt mind a gyerekek előtt.... és újra előadta a "nagyhalált", persze gúnyos mosollyal...

Többször elszólták magukat szegény gyerekek, Anna már-már megszánta őket, mennyire egyszerűek, két kérdés és köpnek mint a maci...Észre sem veszik és besétálnak a kérdésbe...És mindig kiderült a szándékosság, "az anya nem mond semmit, mert ha az anyára hallgatnánk akkor már rég nem tartanánk veled a kapcsolatot..".és hasonló mondatok. Meg a Lenke kiabálása a telefonba, hogy "amig én vagyok ezeknek a gyerekeknek az édesanyja megtíííííltom,hogy beüljenek annak a nőnek a kocsijába..." mégcsak kihangosítani sem kellett, még a vendégek is hallották. De valahogy ahogy az idő haladt, Lenke megkapta a Milán munkahelyétől a "járandóságát", Milán fizetését, és szerencsére három gyerek évente legalább három névnap, három szülinap, ünnepek, igaz nyári, tavaszi, őszi szünetre kiprovokálva a haragszunk rád és nem megyünk program....szóval elég lehetőség volt a fiuk szemszögéből a kapcsolattartásra, valószínűleg ebben mérték magukat.

Ilyenkor igyekeztek normálisan hozzáállni Annáék a fiukhoz, ha már úgyis ritkán jönnek, legalább tegyenek a kedvükre, Annának meg nem gond, szerette csinálni, imádta Milánt, érte bármit, mert minden megalázás, minden megbántás, minden beszólás után, gondolt amit...de mégis folytatta, Milánért, ne járjanak legalább Milán és a három gyerek úgy, ahogy Anna járt a két lányával. Hát nem látják, nem érzik, de egy kicsit, mintha, nem, mégsem, most talán ... és ahogy Lenke rángatta a madzagot....a fiuk meg úgy reagáltak. Aztán egyszer a középső, aki az elején is keménykedett (majd megmondom a magamét , lesz majd sírás, és hasonló megjegyzések)meglágyult, kezdett nyilni, talán adott esélyt annak a nőnek, aki mellett boldog az apukája, aki őket sosem bántja, a maga módján még kedvesnek is tünik...és szólt Annához, és néha kérdezett, és néha odament hozzá valami kérdéssel, és hivta az internet elé, hogy nézze Anna is, amit ők, de már ez is több volt mint amit reméltek Milánnal. És máskor pedig újra a béka feneke alatt, és fél óra mire felengedtek és kezdtek beszélni és már lassan készültek haza...És ez így ment, és még Annára tettek megjegyzést, hogy milyen anya...mert Lenke milyen? Attól boldog, hogy a gyereke vívódik, nem az a jó neki, hogy a gyermekét kedvelik, hogy igyekeznek a kedvében járni, nem ez, ez nem tette őt boldoggá, sőt, idegesítette, hogy mit akar az a nőci az ő gyerekeitől.....

És Milán egyik szeme sírt a másik örült, ahogy a mesében, mert örült, hogyha ritkán is,, de jönnek a gyerekei, ha rövid időre is, de kap belőlük, de fájt a másik oldalról, hogy egyre zárkózottabbak, semmit nem akarnak mondani, mintha tilos lenne, egyre idegenebbek, egyre távolabbiak és egyre reménytelenebb a harc értük. És a törvények is ilyenek, mehet a zsák pénz, mit adjon azon felül, nincs rá szükség, hisz anya számlája telve, a gyerek mitől érezné fontosnak a másikat?

ÉS jött az újabb pofon, a gyerekektől, "nem hiányzol, jól el vagyunk.....Aztán a haragszunk rád, és nem akarunk veled találkozni..."

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.