Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Modern mese 21. fejezet

2011.02.15

Anna és Milán élete akár hogy is, de működik. Ami rajtuk múlik, arra azt lehet mondani, rajtuk nem múlik. Ők mindent megtesznek a kapcsolatukért, támaszai egymásnak, jóban-rosszban, ahogy megigérték ... Mindent, szó szerint mindent megtettek a gyerekeikkel való kapcsolat alakulásáért, de sajnos nagyon kevés sikerrel jártak. SAJNOS. És ez sem rajtuk múlott, múlik. Két felnőtt ember létére amikor csak lehetett "megalázkodtak", kértek, próbálták elmagyarázni a helyzetet, ha már a másik fél nem tette meg, amit meg kellett volna tegyen...Ha már a másik fél legnagyobb gondja a volt párja, volt társa, a másik szülő földbetaposása, szülői mivoltában megalázása... Nem sikerült.

Pedig volt egy álma, mindkettőnek. Arról, hogy lesz egy családja, egy jól működő családja... ahol a gyereke számíthat rá, ahol ő mint szülő nem fog csődöt mondani. Ahol megmarad a tekintélye, ahol ő marad a felnőtt.

De az Élet átírta a forgatókönyvüket. Szerelmet adott nekik, sok évvel  házasságban a hátuk mögött. Egyszer azt mondta egy náluk  "sokkal" okosabb ember,"... egy dolog miatt bocsánatos az elválás, ha szerelem az oka. Mert a szerelem az bocsánatos bűn...." De azt nem mondta senki nekik, hogy csak nem nekik.

Milánnak az életében egy újabb év eltelte és egy másik kezdete következett...Tehát a születésnapja. A mindenkinek nagyon fontos nap, mert addig jó, amíg van mit számolni. És erre a napra a barátai szerettek volna elmenni, mert szerették volna vele ünnepelni. Annával egyeztettek, hogy melyik napon fogják tartani, mikor nem dolgozik Milán és egyébként is mikor lenne alkalmas a látogatás. Mivel a barátok is dolgoznka és nekik is a hétvége lenne a legjobb, és mivel Milán vasárnap lesz otthon, abba maradtak, hogy akkor vasárnap kora délután meglepik, fél három magasságában. Anna tudta, hogy a Milán gyerekei is nagy valószinűséggel el fognak menni, de bizonytalanra mondták, mert"... van valami elfoglaltságunk, és nem tudjuk hogy fogunk végezni, de ha időben vége lesz akkor is  lehet, hogy csak hat után lesz belőle valami, apa, ha nem gond, akkor mennénk el hozzád.... szóval erre a "biztos " bejelentkezésre alapozva, és egyébként is mindenkit ismernek a gyerekek is, és egyébként is Milán születésnapja van, őt fogja mindenki ünnepelni, nem Annát,remélhetőleg nem lesz probléma nekik a vendégsereg....szóval....lett.......folyt. köv. hamarosan