Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


modern mese 2. folytatás

2010.06.26

A Nőcit nem mindig hívták így. Volt más neve is. Anna. De szólították anyának is. Már nem teszik. Nem tehetik vagy csak egyszerűen nem akarják. Pillanatnyilag ez még rejtély. De ahogy minden rejtély, úgy egyszer ez is megoldódik. Vagy nem.

Anna élte a maga kis életét. A maga kis szürke hétköznapi életét. Szerette a munkáját, élvezettel csinálta. Képezte magát, hogy jó maradhasson benne. Volt két kislánya, akik szerették, tisztelték, hittek neki. A nagyobbik Zsófia, a kisebbik Emilia. Kemény évek voltak már Anna mögött, mint mindenki életében, aki a nulláról kezdi, hitelekkel az új életet, amit persze a férj befektet, majd elbukik, de törleszteni mégiscsak ki kellett. Nem volt ez sem gond, mert volt a két kislány, volt a munkája és szorgoskodott. Teltek az évek, és jöttek a gondok, oldjuk meg valahogy, de nem volt aki meghallgassa Annát, amikor panaszkodott. És ilyenkor a nagy csend telepedett kettejük közé. Béla úgy oldotta a problémát, hogy sose ment haza időben, mindig volt fontos megbeszélni való a szomszéddal, a szomszéd garázsában. Időnként Bélának arra is szüksége volt, hogy eljárjon bulizni, mert hát ő is emberből van és tudta nagyon jól, Anna úgyis otthon van és gondoskodik a gyermekekről. A két kislányról, akikre nagyon büszke, mert hát az volt. Azok az ő kislányai. Igaz, hogy Béla azt sem tudta melyik osztályterembe is jár az Emilia, de ez nem fontos, ez amolyan kicsinyes kis részlet, a számára tökéletesnek mondható családi idillből. Béla elégedett volt, szinte mindennel, sikerült jó társat találni, annyira rosszul sem néz ki, dolgos, jó anyuka, segíteni sem kell neki soha. Reggel elsőként kell, este utolsónak fekszik, rendezi a családot, ahogy egy rendes feleségnek kell. Vasárnap annyira jó leülni a megterített asztalhoz, ahova névszerint szólít Anna mindenkit, nem kell mosogatni sem, szinte már már tökéletes. Vagy mégsem? Béla azzal már nem törődik. Közben Anna helyt áll a munkájában, heti hat napot.Hétközben, ha nem tudott időben a gyerekekért rohanni,megoldást keresett, voltak segítői (na nem a világlegjobb apukája, Béla), amit aztán volt, hogy Emilia is szóvá tett: -Anya, nem akarom, hogy az Éva apukája jöjjön értem, egyszer már az én apukám is hazavihetne.

Arról majd később írok, hogy lett a Bélából a Világlegjobbapukája.

 

Na, szóval a lapos kis életük mikor kezdett ellaposodni? Akkor mégcsak a Zsófia volt meg. Betelt az a bizonyos pohár, Anna fogta a Zsófia kis kezét és hazament a szüleihez. Egy hétig tartott a megváltom a világot a duzzogásommal állapot nála, a kislány miatt visszakullogott. Probléma szönyeg alá söpörve, és az élet ment tovább. A következő ilyen alkalommal már Emilia is megvolt. Ő két éves volt, Zsófia pedig az első osztály végén járt. És eljött Anna életében az a pillanat, ha nem lép megbolondul ebben az életében. Felhívta a Barátnőjét, aki csak annyit mondott, gyertek, bármikor jöhettek...Bármikor az másnap volt. Péntek. Aztán Béla először vasárnap este telefonált. Bőven ennyit mondott: -Holnap Zsófia nem megy iskolába?    -Nem. És letette a telefont.

Hétfőn este hazautaztak, kedden igazolta a hiányzást, és minden ment tovább, egymás mellett. Nem kérdezett Béla, Anna nem beszélt. Három hét gyerekekkel üzengetés után valahogy elcsendesedett minden.

Béla közben sokat dolgozik, de sose kitartóan. Minden hamar unalmas lesz, vagy kihasználják szerinte, vagy nincs benne elég pénz, vagy ő tudja mi a fene baja van, de mindig van valami, vagy valaki. Hol külföld, hol belföld, de mindig rövidtávú a munka. vállalkozások alakulnak, társas, új társas. Kezdeti lendület, aztán bizalmatlanság, feloszlás, kilépés, újraindítás. Szóval zajlik. Anna igyekszik lelket önteni, hol megértő, hol kiabál, hol tele a bugyra. Hála az égnek gondolja Anna, az én munkám legalább egyre többet hoz, tudom rendezni a magam dolgát, a gyermekeimet , a rezsit, ez legalább mindig megoldva, a Bélára úgysem lehet számítani. A Béla vállalkozásnak (mert azért arra nagyon ügyel mindig, hogy az az ő vállalkozása!)hol nagyobb tartozása gyűlt össze, aztán mire végre fizetnek Béla úgy éli meg, hogy amit hazavisz pénzt, azt az Annának adja, pedig Anna azt sem tudja, hogy ossza szorozza, hogy csökkenjen a felhalmozódott teher.

Időközben újabb viták, a sok gond előbb-utóbb mindenhol megérződik. Aztán mivel még mindig nincs a meghallgatás, a panasz levélírás formájában, bele Béla cipőjébe, így biztos elolvassa.valószínű, hogy olvassa, mert később az átadópulton a levél, de nem beszélnek róla. És máskor is ilyen módon próbál Anna megoldást az egyre fojtogatóbb magányos házasságra, mindhiába. Anna azóta is őrizgeti ezeket a leveleket. Remélve, hogy egyszer a gyermekei végre tisztán akarnak látni, el fogják kérni, hogy valós képet kaphassanak a múltról.

Aztán elérkezik Anna élete abba a bizonyos sorsfordulós évhez. Akkor már több különböző képzésen van túl. Ez hosszabb távú. Sokat viccelődik az ismerőseivel, ez valami jel, azért kell vidékre járjak, mert végre megváltozik az életem, érzem. ÉS így is lett. Na nem a vidéki továbbképzés miatt, hanem azzal egyidőben érkezett a változás. Hogy a változás mennyire a két végletet tudja az ember életében mutatni erre nagyon jó példa az Annáé. A két véglet az fenn és lenn egyszerre, a hetedik menyország és a földi pokol. A nagyon jó érzés és a rengeteg fájdalom......De ezt egy következő részben....

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.